Dani születését megelőzően Kifli volt az egyetlen "gyermek" a családban. Ő volt a szemünk egyetlen fénye :). A pocakom növekedésével azonban kezdett egyértelművé válni, hogy ez nem lesz mindig így. Erről csak szegény Kifli nem vett tudomást egészen a nagy napig. Aznap - amikor hazajöttünk a kórházból - az ajtón belépve értetlenül, ám annál nagyobb izgalommal és kiváncsisággal figyelte mi az az üvöltő csomagocska a kezemben. Szinte kinézte a kezemből...
2 napig szinkronban voltak hangosak: Dani sírt, Kifli nyüszített. Aztán okos kutya lévén rájött, hogy ez semmire sem való, így nem csinálta többet. Dani még nem jött rá! :)
Azóta Kifli nagyon jól tűri, hogy már csak a fél szemünk fénye. Türelmes, és csak kicsit követelőző. Danival való kapcsolata még csak rugdalózón keresztüli talpszimatig terjedt.Szerencsére minden hozzánk érkező látogató megszeretgeti mindjárt a küszöböt átlépve. Megjegyzem enélkül nagyjából be sem tudna jönni senki, hiszen kiköveteli a neki járó kis "ájlávjút".
Ha viszont mellőzve érzi magát, egy idétlen pózzal mindig fel tudja magára hívni a figyelmet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése